11., El-Ouat Marrakech

Ha valakivel megállapodsz marokkóban, akkor tapasztalatom szerint betartja az üzlet rá eső részét. A hotelben is így volt, megjelentünk reggel a lobby és étterem funkciót betöltő helyiségben és már küldték is a kis kölyköt kenyérért. A reggeli friss kenyér, sajt, vaj, és kávé volt, nem tudom elégszer elmondani mennyire jó itt a friss helyi kenyér. A szálló eltekintve attól, hogy elfogyott este a melgvíz, részünkről rendben volt. (Marokkóban reggelire soha nincs hús, arra nem jöttem rá hogy ez a szokás, vagy csak rajtunk spóroltak.)

Tegnap a 850 km vége felé már azt hittem kifolyik a szemem, mert mindenki refivel jött szembe, plusz lámpákkal kiegészítve. Egy 20 éves roncs is úgy néz ki este, mint egy nagyzolva leereszkedő űrhajó. Akkor, amikor viszont egyedül mentünk akkor meg semmit nem láttunk, reggelre ennek is meg lett az oka, az elmúlt 5 ezer km por, pára, olaj rettenetesen összekoszolta a szélvédőket, Afrikában a kutakon viszont nincs szélvédő mosó vödör, gondolom a fagyveszély miatt.

Amúgy hihetetlen milyen figurákkal lehet össze futni a nyugat szaharai főúton. Találkoztunk egy sráccal, aki francia országból megy Fokvárosba (Dél Afrika) biciklivel egyedül. A cuccait megnézve az nem volt több mit, amit magaddal viszel (már ha mész) egy egyszerű Balaton kerülő túrára. Mikor megkérdeztem mikorra tervezi a leérést azt mondta néhány hónap nem tudja pontosan. Arra hogy miért, teszi (kezelő orvos nélkül volt, tehát ha nincs szökésben lennie kell egy értelmes válasznak), azt mondta, a demokráciának, és Mandelának dedikálja az útját.

Találkoztunk nászutazó biciklisekkel, akik az egyenlítőt akarták megérinteni, (mondjuk nászúton mást szokás fogdosni).

A mai terv az volt, hogy elmegyünk Agadírba, ami egy tengerparti nyaraló város. A várost a 70-es években porig rombolta egy földrengés, ezért nem rendelkezik műemlékekkel, régi épületekkel, medinával. Akik már jártak marokkóban az mondták ne hagyjuk ki az Agadírtól 120 km-e fekvő Tafraoute-t (nem hagytuk ki). Ez egy eldugott 4000 fős kisváros az Anti Atlasz vidékén. 2100-2400 m magas csúcsok között fekszik a település. Ami csak egy nyomtáv széles aszfalt úton közelíthető meg amin mi egészen Agadirg mentünk, ezért volt szerencsénk 250 km-et megtenni ezen az úton. Korlát nincs, ha szembe jön valaki le kell húzódni, nagyon melós vezetni, (estére már nem forgott a nyakam), de a látványért megéri. A hegyek lábánál virágzó kaktusz mezők láthatók (január végén!)

Át lépve az 1000-1500 méter szint magasságot a kaktuszokat virágzó mandulafák váltják fel (még mindig január vége van csak 30 perc telt el a két kép között).

Tafraoute-ban van egy két hotel, néhány étterem és egy kisebb piac. Mi a főutcán ettünk zöldség levest és két tazsint, kaja árak, kiszolgálás rendben volt. Mivel elhagytuk Nyugat Szaharát, újra lehet kapni sört az éttermekben, ha marokkóban jársz javaslom a Casabalncát kóstold meg (de nehogy nagyon benyomj azt még északon se nagyon komálják).

Az ebéd (16 óra) után megnéztük a várost, egy órás séta az egész, és tűztünk is tovább, hogy még sötétedés előtt leérjünk a vékony hegyi szerpentinről. Tafraoutet után 2000 méter körül majdnem függőleges helyeken is lapnak emberek.

Ez amúgy egy nagyon fotózós nap volt, a téma a lábunknál hevert, nem volt ritka az 500 méter mély szakadék, vagy meredek hegyoldal. Nap lemente az Anti Atlaszban:

Ahogy hegyekből Agadir felé, végre normális úton haladtunk begyorsultunk, de azért itt is vigyázni kell. A közvetlen teve veszély megszűnt, de a birkák sem ismerik az elsőbbség adás táblát. Birkát láttunk egyébként autópályán is, kétlábú birkák pedig folyamatosan át szaladgálnak az autópályán, ezt este a legjobb.

Agadirba már sötétbe értünk le este nyolc óra körül, nagy dugó volt, és igen poros volt a város, az asszonnyal abban maradtunk tovább megyünk Marrakech-be. Így ma is meg lesz a 900 km autókázás. Na mindegy majd pihenünk a Genovai kompon. Agadirban táblák alapján mentünk, a GPS segítségével nem egy kereszteződést, hanem egy komplett földrész lehet téveszteni (amúgy jól tábláznak, csak néha ellopják fém tolvajok, van olyan település ahol egy táblát sem láttunk (magyarként szinte felfoghatatlan, hogy egyesek mire nem képesek némi színesfémért).

Arra jó volt, a GPS hogy Adél míg én vezetek hotelt keressen a POI-k között, mert egy belvárosi hotelt szerettem volna, hogy holnap gyalog megnézhessük a várost. A kiszemelt szálló a hotel IBIS lett a centrumban. Az utolsó kiló métereket alig bírtam levezetni, gyakorlatilag egy percen belül átlagosan négyszer aludtam el, én vezettem Adél navigált és rázott, hogy ne aludjak el. Meg lett a hotel, de a parkoló tele egymás hegyén hátán a kocsik, igazi belvárosi hangulat. Én a kormányra borulva állomba zokogtam magam. Arra ébredtem, hogy egy kulturált fogatlan úriember kopog be az vezető oldali ablakon. Nem voltak nyelvi nehézségeink, mert az általam megismert Marrakechi nem rendelkezett nagy szókinccsel, azt viszont minden nyelven tudta (komolyan ha nem egy arab országban lennénk még alkoholistának nézném). Azt mondta vannak ismerősei és tud szerezni egy parkolót itt közvetlen a hotel előtt, mondom ott nincs, azt mondja ezt a problémát kezeli, csak adjak számára egy csekélyke tisztelet díjat. Mivel már képben vagyok csak egy nevetségesen kis összeget adtam, mert azt könnyen megduplázhatom, meg is állapodtunk 10 dirhamban. Az ürge erre bepattant egy kocsiba és elállt a szálloda előtti parkolóból, mikor kiszállt vettem csak észre hogy ruhája hátán az alábbi felirat olvasható: HOTEL IBIS PARKING. Hát igen, megvezetett, a kis állás halmozó, de jelen állapotban ez így nagyon oké volt nekünk. Természetesen, ahogy megkezdtük a pakolást azonnal oda jött segíteni, ami azt jelent hogy kéregetni, ami esetleg nem kell. Szerinte laptopom is teljesen felesleges ő szívesen átveszi, hiszen az előbb is segített, ráadásul Allah mindent lát. Léc haver, kommentáltam ötletét.

Minden este meg kell inni a fertőtlenítőt, így nem lesznek gyomor panaszaink (a jól alváshoz nem kell, az megy magától is) szólok, hát Adélnak a viszkit ne hagyj a kocsiban. Ahogy a kis fogatlan parkoló menedzser meghallotta, az égetet szesz nemzetközi nevét, tűzbe jött és azonnal el akarta kérni a minimális viszki tartalékainkat. Jelzetem az imént egy fogatlan próféta mintha azt mondta Allah mindnet lát. Cimborám meg sem rezzent, sőt mintha nem lennék képben vallási kérdésekkel, szinte flegmán közölte kicsit lehet. Mielőtt még megtérített volna a muzulmán hitre, adtam neki pár száll cigit és meg kértem vigyázzon a kocsira, és arra hogy ne jöjjön közelebb hozzám, mint 5 méter. Mert nagyon kimerült vagyok, és ilyenkor kiszámíthatatlan és kezelhetetlen vagyok (duzzogva távozott, Allah nevét ismételgetve).