3., A komp

A kompra várakozva aludtunk egy kicsit, kábé mint a tyúkok az ólban nyak a hón alatt. Bekompolás után zárják a rakteret, persze mind két kocsiba benn maradt a kaja és a pia. (Skandináv kollégáink a kocsi papírjait is bent hagyták, ami kellett volna hajón az ügyintézéshez.)

A hajon egy sokkal szebb napokat látott komp volt, ami az elmúlt (tíz) évek alatt kicsit lelakottá vált, az árak olyanok voltak, mint egy fenszi belvárosi étteremben, a kaja pedig a tótkomlósi vérhas büfé szintjét hozta (azt a szintet amikor Pali bácsi a szakács nagyon rossz passzban van, és a szofi dekk könnyen bele kerülhet a levesbe).

A kabinunk egy két ágyas szépség volt kb. 5 m2-es amúgy teljesen rendben volt, az ágy kimondottan kényelmes volt. Saját vizes blokk is tartozott a szobához. Feléségem Hófehérkét megszégyenítő bájos mosollyal konstatálta, azt a papír szalagot amit a WC csészére helyeztek, ami büszkén hirdette, hogy fertőtlenített, tisztított műtárggyal állunk szembe. A csészét kinyitottam és színültig volt tele valami barna sziruppal (a „ valami” szó remélem csak a gyengébb képességűeket gondolkoztatja el). A recepción jeleztem a gondot, ahol megnyugtattak hogy a hajon minden kabinban ez a helyzet. Vert hadként távoztam. Majd arra gondoltam ez Afrika felé tartó, hajó tehát nem intézhetem Európai módon az ügyet, meg az asszony előtt is égő volt a szitu. Vissza mentem és közöltem a feltételeimet, vagy kapok egy új szobát jó budival, vagy kérem vissza a jegy árát, vagy amíg a hajó nem ér marokkóba teljes mindenre kiterjedő ingyen fogyasztást kapok feleségemmel, barátaimmal és azokkal akik ez után lesznek a barátaim. Kaptunk egy új szobát. És végre aludtunk egy jót ráadásul a tenger finoman hintáztatta a hajót, életem egyik legpihentetőbb alvása volt. (kösz Zoli a zsákot)

Másnap aludtunk, és dumáltunk a hajon lévő bamakósokkal. Napközben esett az eső, a gibraltári szoroshoz közeledve viszont kisütött és gyönyörű napsütésben folytattuk az utat. Olyan volt mint, ha a „dász bót”-ból loptuk volna a képeket.

A komp kihajtás után (tolatva fordulva), következett a marokkói határ átlépés Tangerben, a kikötőt átépítették, minden épület új, szép. A vámos azt mondta a feleségem útlevele problémás vigyem el a poliszhoz. Nem kérdeztem elindultam. A polisz a bevándorlási, emigrációs hivatal, ezt simán megtaláltam, kerestem egy illetékes tisztet elmondtam hogy küldtek, erre legnagyobb meglepetésemre semmit nem kérdezte azt mondta egy perc türelmet kér és lelépett Adél útlevelével. 10 perc múlva előkerült és büszkén mutatta, hogy az útlevélbe pecsételt marokkói nyilvántartási számot kiegészítette egy „L” betűvel (kézzel természetesen), merszi merszi, mondtam és arra gondoltam a szivar most tanul írni és erre nagyon büszke. Legnagyobb megdöbbenésemre, az „L” betűt látva a vámos azonnal átengedett minket a határon. Gondlom jelentése „L” mint lúzer, az az van elég baja engedd át nyugodtan a határon. Sikerült rekord idő alatt kb. 35 perc alatt átlépni a határt. Amibe még a valuta váltás is belefért.

Norvégjaink már nem voltak ilyen szerencsések, mivel a kocsi papírjait a kompon a kocsiban hagyták nem tudták meg kapni a kocsira vonatkozó zöld belépési okmányt, ezért több órát vett igénybe a határ átlépésük.

Mi első kilométereinket egy a kikötőből bevezető autópályán tettük meg (a pálya fizetős de nagyon jó minőségű). Az első benzinkúton tankoltunk és Adél evett egy citromos sütit (ez később fontos lesz). A benzin olcsó kb. 270 HUF/liter. A norvégokra vártunk kicsit, de azt mondták menjünk mert ez hosszú lesz. Még a hajón megbeszéltük, hogy egy kb. 400 km-es vezetés után FES mediánjában egy netről választott hotelben töltjük az éjszakát, megdumáltuk éjfél körül itt találkozunk.

Na ez az a hotel ahol egyikőnk sem fog aludni.