4., irány FES

A benzinkútról nagy tempóban (terepjárós nagy sebesség 110 km/h) indultunk Rabat felé az autópályán.

A GPS-ünk Afrika térképe, olyan gyermeteg mintha egy 2 éves gyerek rajzolta volna a nemzetközi űrállomásról, ez úton is köszönjük a World Gate-nek. Használhatatlan. Nincs navigációnk. Van egy Marokkó térképünk, ami csak a főbb utakat mutatja, de ebben nincsenek városok. Illetve van a laptopomon egy IGO ez elég jó csak sajnos nincs hozzá GPS vevő, ami van az persze nem működik együtt az IGO-val. Nem nagy a probléma táblák alapján megyünk az utakon, a városokban meg a laptopot nézve, a sivatagi részeken meg majd rátapadunk valakire, pár ezer évig azért így közlekedtek (Kolumbusz is GPS nélkül találta meg Indát).

Na igen a citromos süti. Adél ette meg a két harmadát én a maradékot, furcsa gyomorforgató érzés lett rajtam úrrá a süti elfogyasztása után egy órával, de ez hamar elmúlt. Az asszony már jobban szenvedet, 2 óra kemény hányinger után, esküdt tett mindenre, ami szent, hogy soha többet nem eszik citromos sütit (pedig olyan finom volt).

Az autópálya mellett haladva kisebb városokat hagytunk el, nem mentünk be mert 11 éjfél felé azt gondoltuk csak nagyobb városban találunk szállodát.

Meknes a négy királyi város egyike 750.000 lakossal pont alkalmasnak tűnt, hogy megszálljunk. Egyből a belvárosba hajtottam ahol, egy szimpatikus fekete fiatalember útba igazított, a HOTEL MÁLTA felé irányított. Teljesen európai hotel volt, az árba bele alkudtam a reggelit és egész jó áron kaptunk egy szobát simán 3*-os volt. A hotel mellet night club üzemelt, éjjel jöttem rá hogy a helyi elit, döngeti itt az örömlányokat két ima között.

Reggel a hely tele volt leharcolt hölgyekkel, akik közül eggyel a liftben utaztunk, kicsit arabosan bajszos volt.

A reggelit, az alku ellenére kiakarták számlázni, amit nem hagytam jeleztem a recepción hogy az igazgatóval személyesen állapodtam meg, erre azt mondták oké nem kell fizetni (gondolom náluk a szellemi fogyatékosoknak ki jár a szolidaritás, és ingyen ehetnek).

A norvégok sms-ben tájékoztattak, hogy Fes-ben vannak, oké akkor megyünk. De előtte megnéztük a Medinát. Vannak pötti taxik kis útra és grande taxik hosszú útra, az egyik téren kb. 200 szürke zöldséges merci várta a fuvart (ennyi 20éves szürke mercit Európában csak old timmer találkozón láthat az ember). Vettünk egy utcai árustól helyi lapos kenyeret kb. 40 cm átmérőjű volt, nagyon finom volt (a magyar ÁNTSZ persze bevonta volna a működési engedélyét mivel egy tolható kis kocsiról árult, egy legalább 10 m2 nagyságú pocsolya közepén. A városból könnyen kijöttünk, mert 3 bamakós terepjárót követtünk akik kivezettek az autó pályáig. Meknes és Fes között a távolság 70 km amit gyorsan lenyomtam, viszont a tank kiürült. És fenti szakaszon nem volt kút, nem gond majd tankolunk a városban. A toyota már minden létező csatornán jelezte el fogyott az üzemanyag (villogott, a szintjelző pedig felvette a metronómok szélső állását). Tehát beértünk egy közel 1,5 milliós városba térkép, GPS, és benzin nélkül, úgy hogy egy adott időben és adott helyen találkozzunk skandináv barátainkkal (a címet sms-ben küldték el).

Mit tehettem, egy a piros lámpánál mellettem várakozó robogós figurának, aki bőszen integetet, ki kiabáltam: du jú szpík in inglis. Válasz: vi mösziő.

A palit akinek az együtt töltött órák után sem tudom a nevét, felvettük vezetőnek, a szerződéses paraméterek az alábbiak voltak. 1 elvezett egy benzinkútra gyorsan (vagy segít tolni a kocsit) 2 megmutatja a Medinát, 3 elvisz barátaink szállójához.

Egy foghíjas, erősen habos szájú, kapitalista fenegyerek markaiba kerültünk. A kút és városi panoráma fotózása illetve a 40 angol szóból álló történelmi ismertetés megvolt 20 perc alatt. Utána két óráig a haverjai boltjait jártuk a Medinába, és mindenhol segített alkudni, volt bennünk némi jutalék gyanú. Közben bejártuk az sikátorokat, voltuk tradicionális pékségben, megnéztünk előszobából egy közös imát, illetve bőrcserző műhelyt és rengeteg boltot. A profit orientáltságtól eltekintve nagyon jó munkát végzett, egy helyi mutatta be a helyiek életét, semmi idegenvezetői rizsa (más ha mesélnek neked a gulyásról és más ha bele kóstolsz, na mi mondjuk kb. bele szagoltunk a kondérba).

Elvállásunkkor az alábbi dialógus zajlott le közöttünk: - Ön a legjobb idegen vezető akivel valaha találkoztam, mennyi a tisztelet díja uram? (kérdeztem) - Semmit nem kérek, ha örül akkor Allah is örül, nekem ez elég. - Na ne, nem kérem ingyen ne sértsen meg (jeleztem nem vagyok ennyire kis stílű). - Hát jó csak mert ennyire erőlködik adjon 100 EUR-t. - Micsoda ennyiért Párizsban, úgy élek mint a monacói herceg egy hétig. (válaszoltam felháborodva). - Érzem uram, nem adja szívből, akkor nem is kell. - Kérjen kevesebbet a családnak, biztos szüksége van rá (próbáltam jobb belátásra bírni) - Uram 3 gyerekem van adjon 10 eurót gyerekenként. - Szerintem ez még mindig sok egy kicsit 3 óra munkáét válaszoltam hetykén minta ismerném a helyi viszonyokat). - Erre feleségemre nézett és annyit mondott:- MADAM a gyerekeimnek kell (közben harmadig cigijét szívta el 5 perc alatt)

Na itt buktam el, Adél csak annyit mondott:- Fizesd ki, ne csináld. Fizettem. Legyőzött jól érvelt, meggyőző volt (és tegyük hozzá nagyon jól végezte azt amiben megállapodtunk).

Megjöttek barátaink együtt hagytuk el a várost, a mesés Dél felé. 2 autós konvojunk neki vágott az Atlasznak.

u.i.: Ha Marokkóban jársz ne hagy ki FES-t.