7., Zagora - Óceán

A Zagorába vezető úton a város előtt egy sárga land-rover mellett egy zömök, olajos ruhás figura ácsorgott, olajos fejkendőjére olajos baseball sapkát húzott (nekem úgy tűnt mintha fáradt olajjal mosná a ruháját). A figura akit a változatosság kedvéért Mohamednek hívtak, azért állt az út szélén hogy a sivatagból kijövő autókat saját szervizébe irányítsa. Éltünk a lehetőséggel és olajozottan követtük, az olajos embert.

A szervizes körül minden olajos volt. Zagora egyébként szép város dimbes-dombos utcákkal, és nagy pálmákkal. A szerviz két beállós műhely volt mind két kocsival beálltunk. A norvégok kocsijával kezdték, a hűtővíz tartály teljesen üres volt még pár kilométer és lerobbannak (ma igen komoly munkát végeztek védő angyalaik). A négy kerékhajtás elromlott (ezt tudtuk), de most az is kiderült nem lehet megjavítani. A komoly gondot a hátsó futómű leülése jelentette, a hátsó laprugók teljesen vízszintesen álltak, ezeket fel kell újítani különben szét fog törni a hátsó futómű.

Javasoltam a többieknek, először adjanak ajánlatot a munkára utána alkudjuk le, csak ezután kezdjék a munkát. Evvel Mohamed is egyetértet (eltekintve a lealkudástól), és egy pillanatra felvillantotta fogait, amik igen fehérek voltak olajos arcához képest (ez megnyugtató ezek szerint csak ruháit mossa az olajban, de nem iszik olajat).

Míg szét kapták a nissant, az árajánlat adáshoz, átnézettem a toyotát, kitakarították a légszűrőt amiből marok számra jött ki a homok. Beolajozták a kardánt, és ellenőrizték az olaj szintet, hát igen ez toyota mondták minden más rendben, ezekért a kisebb munkákért 1500 forintnak megfelelő összeget fizettem. Mindig is mondtam a márka szervizeket kerülni kell.

Közben elkészült a patrol diagnózisa és hozzá tartozó ajánlat, a laprugókat és hűtőt 170 EUR összegért javítják meg. Mivel norvég barátaink nem voltak vastagok fenti fizető eszközből, hatalmas alku kezdődött. Mivel az Európában szükséges téli ruházat, Afrikában csak fölösleges teher, a kabátjaikat, és sapkáikat is oda adták Mohamednek aki igen olcsón számolta be fenti turis holmit. Úgy látszik az északi berndek itt nem hoznak senkit lázban ráadásul még nem is voltak olajosak, és ezek bekenése a fekete arannyal nem kis idő és költség. 150 Eur-ben sikerült megállapodni (nem volt nagy játékterünk egy lyukas hűtővel a Szahara közepén, lássuk be).

Azt mondták a kocsi kész lesz este 10 órára ami Berber 10 óra tehát nem fognak csúszni jöhetünk pontosan kész lesz az autó, kész is lett. A mai etap 2/3-ánál ki kell szállnunk majd holnap behozzuk a többieket, ma itt alszunk, elég sok bamakós járhatott így mert sok kocsit láttunk a városban.

A műhelyben összehaverkodott velem egy korom fekete alak (ö nem olajos volt hanem így születet,legalább is remélem). Azt mondta pecsételjük meg barátságunkat avval, hogy ruhát cserélünk. Végig mértem új barátom ruháját, ami érdekes egyvelege volt a francia fiatalok lezser viseletének és egy hosszú ideje az utcán élő ember ruhatárának. Ráadásul jelentős méret különbségek voltak közöttünk én 20 cmerrel voltam magasabb, ő 20 kg-mal nehezebb. Javasoltam, hogy a nemzeteink között hirtelen fellángolt már-már elviselhetetlen érzelmi kapcsolatot pecsételjük meg, avval hogy én adok neki egy pólót, ő pedig adjon nekem egy turbánt (de ne azt amit visel, hanem egy tisztát). Részéről rendben, hozzam a pólót, van egy kis boltja ott választhatók turbánt. Hát igen ennyit a nemzeteink közötti barátságról, csak be akar csalni egy ajándék boltba, ahol megkopaszthat. Adtam neki egy Spongya Bobos pólót, amit nagy örömében azonnal felvett ízléses zöld orkán kabátjára, és érthetetlen nyelven boldogan szaladgált az utcán, mutogatva a helyieknek új szerzeményét, (tényleg aranyos és megható jelenet volt, hasonlót várunk minden gyermeki szívtől, de mivel kora vastagon túl volt a harmincon nekem inkább furcsa volt ez az öröm mint bájos). Várt rám kitartóan, még kb. 2 percig majd az események másképp alakultak, soha többé nem láttam, emlékét öröké megőrzöm.

A műhelyben egy idősebb Berber férfi látva, hogy itt ragadtunk a városban azonnal jelezte mentő ötlete van, az egyik ismerőse kitűnő szállodát üzemeltet ott megaludhatunk. Kérdeztük hány csillagos, nem értette a kérdést, majd azt mondta sok, nagyon sok. Oké menjünk. Hozta kocsiját és együtt mentünk a hotelhez, vittük nyáriasra vetkőztetett norvég barátainkat is. A hotel előtt megkértem az erős viking férfiakat csekkolják le a szállást mi előtt bejelentkezünk. Öt perc múlva jöttek nagyjából oké lesz, kérdeztem mit jelent, hogy nagyjából , azt hogy szar a hotel. Később kellet látnom hogy ez csúsztatás volt mert a hotel nagyon szar volt.

A szállás 100 dirham volt ami 2700 forintnak felel meg. A recepción a főnök, egy imám kinézetű 35 év körüli figura volt, ő adta oda a szoba komfortját jelentősen emelő törülközőket, természetesen más színűek voltak, és agyon mosottak. Mivel Adél 2 napja nem aludt úgy érzetem korrektnek, ha neki adom a fehéret, bár erre nem volt semmi szükség mert amikor meglátta a szobát közölte: itt ő nem fürdik. Én fürödtem, és használtam a törülközőt és egyenlőre még nem viszket sehol (ez pedig azt jelenti jó hotel volt). A hotel nem rendelkezett konyhával, amit a csapat összes tagja jó hírként könyvelt el. A szobában két fém ágy volt, és gondolom lakberendezői tanácsra a tulaj csak egy 15 wattos izzót szerelt be a szoba világítása gyanánt, ami nagyon professzionálisan csak sejtetni engedte a belső enteriőrt. Nem volt fűtés sem, pedig a hőmérséklet esténként fagypont körüli, felhoztam a hálózsákokat a kocsiból, mert az ágynemű sem volt hívogató, legalábbis nekünk nem, azt gondolom a helyi bogár populációnak izgató lehetet.

Azonnal bedobtunk egy pár feles pálinkát megelőzve az esetleges problémákat. Berber vezetőnk vissza tért és jelezte nem csak szállodás haverja van, hanem egy másik akinek ajándék boltja van, repestünk az izgalomtól, hogy őt is megismerjük.

Először a vikingeket vitte el a boltba értünk kb. 40 perc múlva jött, nyilván nagy tömegben nehéz eladni. Addig mi még némi pálinkát fogyasztottunk. Megjött mentünk mennünk kellet. A shopban Küre aki Oslóban egy korházban rezidens orvosként dolgozik, már turbánban várt minket, kísérőnk pedig boldogan újságolta, hogy a nehezen ejthető neve helyett felvette a doktor Berber nevet, aminek mindenki nagyon örült (gondolom ez Küre szüleiből is hasonló érzelmeket fog kiváltani, ha megtudják a jó hírt).

Ránk került a sor valamit vennünk kellet, sikerült a boltossal kb. 30 perc beszélgetéssel megértetnem (amúgy egész jól beszélt angolul), hogy nem akarok semmit venni. Láttam ebből a helyzetből nincs kiút szabadulásunk egyetlen módja a vásárlás.

Szemem meg akadt egy tazsinon (kúp alakú helyi főző edény), a tulaj által megadott ár 30% át mondtam kemény alkuval 20 perc múlva a tazsin boldog tulajdonosa lettem. Később kiderült a fix áras bolthoz képest így is dupla árat fizettem.

A tazsin kézi festésű volt egy részen kicsit megfolyt a festék, evvel kapcsolatban halvány kritikát fogalmaztam meg. A boltos szerint ez nem a termék hibája hanem bizonyítéka a míves kézműves munkának, hogy nyomatékot adjon véleményének hozzátette ez nem Kínában készült.

Ezután jeleztük berber ügynökünknek éttermet már egyedül keresünk. Ezután élvezhettem a nehéz tazsin cipelését városnézés közben. Egy hotel éttermében ettünk és egy tazsinban készült ételt, hogy tudjam mit vettem, finom volt, köszönetet mondtam Allahnak.

Éjfél közeledett, ma 4 kor keltünk előtte is 3 órát aludtunk, ideje inni még egy sört. Ez után viszont tényleg lefeküdtünk, megbeszéltük reggel hatkor indulunk, a cél Tata (közben peresze elhozták az északiak a patrolt, így flottánk vissza nyerte eredeti méretét).

A norvégok a skandinávoktól elvárt pontossággal ott voltak, mi is de ez abszolút nem jellemző ránk (legalábbis rám biztos nem).

Egy műút vezetet ki a városból ami egy hihetetlenül rázós döngölt inkább kő mint földúton folytatódott, ekkor még sötétben haladtunk.

Mire feljött a nap a földút is véget ért és a bozótok között kellett folytatnunk. Itt megálltunk és egy kanna benzint öntöttem a kocsiba, itt a csajok reggelit készítettek a helyi kenyérből. Bamakós autók értek be minket két telepjáró és egy piros golf. A golfos kolléga újdonsült feléségével épp nászúton volt, Brassóból indultak és Bissauba tartanak majd vissza is jönnek (hát a hölgy még jól is járt mert mehettek volna Délafrikába is biciklivel, vagy rollerrel hogy még izgalmasabb legyen).

Nem vártuk meg őket, bementünk a két kocsival a rekettyésbe, kellet pár kilométer mire valamit találtunk amire nagyon nehezen ráfoghattuk, hogy út. Cb-én hívtuk a golfos srácot ne jöjjön erre mert szörnyű a terep, nem értük el. Később mondta nem, volt egyszerű átjönnie és elég sok minden leszakadt a kocsijáról, mondtam neki nem lehettek fontos dolgok ha még működik az autó, és az asszony sem adta be a váló keresetet.

Pár kilométer után egy félkész műutat találtunk ezen haladtunk tovább, mi mentünk elől, Adél vezetet, egész jól terepezik, biztos a szar pesti utak miatt megy neki ilyen jól.

Az út szélén 3 berber gyerek ácsorgott, nem tudom honnan kerültek elő adtam nekik cukorkát, füzeteket. Döbbenet milyen koszosak voltak, egy szót sem szóltak féltek. Olyan 5-6 C fok lehetet egy kősivatagban ahol a kövek elég élesek, a három kölyök mezítláb mászkált.

Ugyan ezen a félkész úton találkoztunk, egy brassói rendszámú 25 éves dácsiával, a román ipar eme csúcsterméke elég jól viselte Afrikát, csak este nem tudtak közlekedni mivel az lámpák által fogyasztott áramot a generátor már nem tudta előállítani, ezért a fiúk a kocsiban aludtak és csak nappal mentek, szerencsés kombináció éjjel menni és nappal aludni rosszabb lenne.

Megálltunk hogy egy kicsit dolgozzon a skandináv média alakulat. Közben a díszes galeri elhagyott minket.

A norvégok nagyon alapos emberek erre túrára például hoztak egy fél gyújtás kulcsot, az egyik fele beletört a zárba, a másik felét azért elhozták, a gondos tervezés na. Most ezen a rettenetesen rázós úton kiesett a gyújtás kapcsolóból a fél kulcs és nyomtalanul eltűnt, a másik fele persze benn maradt. Az esemény után nem lehetett leállítani a dizelt. Ment kaja közben, ment amikor kávéztunk és ment amikor tankoltunk. Persze itt megint ordítva jöttek utánunk a helyi kutasok mert megint elfelejtették rendezni a számlát. Jeleztem nekik, hogy itt Marokkóban, rosszabbak a börtön viszonyok mint Norvégiában, nincs LCD tévé medence stb, csak fogatlan cellatársak akik tűzbe jönnek a porcelán fehér bőrüktől, kifizették tovább álltuk, de előtte megbeszéltük, hogy keresünk egy szervizet Tatán. Éjszakára nem hagyhatjuk a verdát járó motorral, mert nem lehet aludni 150 méteres körben mert ma reggel leért a kipufogó egy durvább terep akadályon, és rettenetesen hangos lett.

Azért a ma reggeli szakasz a toyotában is tett egy kis kárt, az ajtók lötyögnek ( a nissan-on már alig csukódnak), egy kicsit szelel az utastér az anyós oldalon kilátni a földre, és mi még a feleségemmel együtt értetlenkedtünk egy tavalyi bamakós képen ahol egy letört ajtójú kocsit fotóztak, zsanér gyilkos az út. Dürével a sivatagban dumáltunk a toyotának támaszkodva több mint száz kilométerre lakott településtől és a földön egy műanyag alkatrészt találtunk, röhögve mondtam karácsonyra vigye haza valakinek sivatagi ajándék gyanánt jót röhögtünk majd eldobtuk, ez volt a toyota utastéri biztosíték fedele (erre másnap 600 km távolságban jöttem rá), illetve elhagytam még a lábtámaszt is a pedálok mellől, illetve elszabadult az akkumulátor Tatáig ennyi.

Tatán találtunk egy műhelyt, ami külsőre meg sem közelítette a zagorait, rettenetesen koszos muksó egy szatyorban lévő szerszámos készlettel szerelt. Düre jogosan megrémült és mentőötlete támadt a bicskájával pótolja a fél kulcsot, és működött. Mindenkinek akinek van zsebkése vezetheti a kocsijukat. Örülök, hogy személyesen ismerem a norvég MCGayver-t.

A következő megállónál norvégszármazású quadosok kérték el a térképünket lefotózni mert a sajátjukat elhagyták. (a kulcsuk megvolt, de mondtam szerezzenek be egy bicskát is sivatagban jobb a biztonság)

Míg ők fotóztak, gondoltam megnézem a kocsi elejét, mert nagyon csörgőt valami azon a fertályon. Az első lökhárító 8mm –es felfogató rúdjai eltörtek a rázkódástól, hozzá kell tennem ez szerintem nem gyári megoldás volt. Aláfeküdtem és rögzítettem a fém lökhárítót, természetesen gyorskötözővel.

Itt épen árnyékot keresek:

Ezután össze futottunk a dácsiásokkal, egy gödörben ültek mármint a kocsi eleje ők meg a kocsiban. Az úton esővíz csatornát vezettek át (ne kérdezd minek), és ebbe a munka gödörbe csúszott bele a két erdélyi fiatalember, lefékezték az autót, de még is bele estek a gödörbe 1-2 km/h sebességgel szerencsére az árokban már lefektetek a betoncsövet ez megfogta a kocsit ezért nem sérült nagyon. A norvégok a tőlük megszokott lendülettel videóztak, és persze segítették kiemelni a kocsit. Ami egyből ment is a kocsi indult a fiúk folytatták a túrát. Kérdésemre: Elbambultál vezetés közben ? Székelyesen így válaszolt a sofőr: Mondjuk.

Megbeszéltük a fjordok gyöngyeivel nem megyünk le a bamakós táborba hanem az óceán partján vadkempingezünk. Tan-Tan után értük el az óceánt, ahol a tengerre szakosodott utazó társaim azonnal megkezdték a part feltérképezését és a szálláshely keresését.

A következő rész tartalmából: Meg lesz a szállás találva, nagy öröm közepette.