9., Echtoucan Dakhakla (a kiválás napja)

A tegnapi buli után rettenetesen másnaposan ébredtem. Mint megtudtam volt minden hajnalban: Britney éneklés, szertartásos baráti ölelések, sátorkötélen átesések. Videó nem készült (amit mindenki jó hírként könyvelt el).

Kávét főztünk, engem mindenki megkínált gondolom, úgy néztem ki, szükségem lehet rá. A reggeli indulásról rendesen lemaradtunk, a tábor már majdnem üres volt, amikor mi indultunk.

A Brassói srác lőtt ki először sikeresen meg is tett kb. 30 métert aztán elakadt a homokban, lehet, hogy amikor eladták neki az autót megetették, hogy ez a dízel golf remek terepjáró, ha így volt az új tulaj tartja magát ehhez a nézethez, még a napi 4-5 elakadás sem tántorítja el ettől. Mondjuk ők a bolondos nászutasok, és egy ifjú asszonyt a kocsit tologatásban remekül kilehet ismerni, még egyszer sok boldogságot nekik.

Elhagyva a tábort természetesen első utunk egy benzinkútra vezetett. Naponta kb. 4 benzinkúton fordulunk meg ez a túra alatt alsó hangon 50 benzinkutat jelent. Nyugat Szaharában olyan gyér a forgalom, hogy van olyan kút ahol a benzin pumpákat csak akkor kapcsolják be, ha vevő van. Az alábbi kép egy ilyen kút környezetét mutatja:

Az a kép megnézése után teljesen egyértelmű, hogy az ország lakói nagyon vigyáznak környezetükre teljesen együtt élve avval, törekedve jelenlegi állapotának megőrzésére. Még a természetvédő skandinávok is szem lesütve jártak, van mit tanulniuk a szaharai népektől, hogyan kell megóvni a természeti értékeket.

A másik témakör melyben a helyiek nagyon elől járnak, a közlekedés biztonság. Az összes közlekedő jármű vezetője defenzív, stílusban, a többi közlekedőt nem zavarva közlekedik (nappal nyomják a dudát, este, hogy növeljék a láthatóságot felkapcsolt reflektorral közlekednek, néha 10 12 kiegészítő flash lámpával, amit szembe menve velük ezúton is köszönünk, nagyon hálásak vagyunk mivel retináink tűrés határát jócskán kitolták). A rakodás biztonságban abszolút a zéró tolerancia elvét követik.

Zagora óta nem fürttönk, (egyes tapintatból meg nem nevezett csapat tagok Meknes óta), ezért jó ötletnek tűnt Dakhala előtt megállni és fürödni egyet egy meleg termál forrásánál. Ugyan úgy, mint nálunk komoly üzletág épült rá a termál kincsre. Nagy beruházok, állami támogatás és profi üzemeltetés sikeres együttműködésének lehetünk szemtanúi.

Fenti kép is ezt igazolja, sajnos lemaradtak róla a forrás mellett élő tyúkok, kecskék, kóbor kutyák és berber hölgyek. Komoly építészeti megoldásnak tekinthető, hogy a wellness és spa központból bármerre nézve az épületek nem teszik tönkre a tökéletes panorámát, hát ez az átgondolt tervezés.

A fürdő után Dakhala volt a cél ami egy 2-4 km széles és 40 km hosszú félsziget végén fekszik. Ma lesz a napja, hogy ki szállunk a rallyból és ketten feleségemmel visszafordulunk Marokkó nagyvárosai felé. Ezért bucsú ebédet tartunk Dakhalában, vagy ha tetszik utolsó vacsorát. Egy remek és tiszta éttermet találtunk a városban, a hölgyek és urak tömött sorokban rohantak a wc-ék felé. Amivel csak Dürének volt gondja mert szerinte nem volt elég fény a mellékhelyiségben és ő így nem tud olvasni, ami megnehezíti a dolgokat, mondjuk könyv sem volt nála gondolom a wc falán található arab feliratok megfejtésére szerette volna használni azt a kis időt amíg csak az alteste dolgozik.

A kaja a wc-ék minőségét hozta, ami nagy dolog. Marokkóban mindenki folyamatosan lejmol ez itt nemzeti sport, mikor a számlát fizettem ki a pincért kért egy cigit (tényleg elegáns hely volt), majd mikkor adtam neki kapásból kért a kollégája is. Ebben az országban szálra veszik a cigit gondolom azért mert aki vesz egy dobozzal, az perceken belül a lejmolók szájában végzi (már nem a vevő, hanem a cigi), itt még az is kér cigit, aki nem is dohányzik.

A norvégok elmentek netezni, és pénzt kivenni. Én szállást foglaltam a Szahara Residental-ban, üdítő meglepetés volt, hogy beszéltek angolul, illetve nagyon olcsó volt a szállás ami egész Nyugat Szaharára igaz.

10 perc múlva meg volt a szoba, mivel a város nem nagy, 30 ezres pár perc múlva össze futottunk barátainkkal, megbeszéltük együtt megyünk el a ráktéritőig, amit egy angol magyar nyelvű tábla jelez az út mellett. Ott búcsúzunk el reméljük nem végleg. A táblához az út 70 km, amit most sprintben kellett megtenni mert a nap vészesen közelített a horizonthoz, és a sötétben persze lehet fotózni, csak nincs értelme vissza nézni a képeket.

A tábla maga egy kultikus zarándokhely, az arra járó magyar utazók feliratokat helyeznek el a táblán és a környező köveken. Koordinátái: N23 26.362 W15 57.969

Ez volt utunk leg Délebbi pontja, most az óceánnal párhuzamosan éjszaknak fogunk haladni egészen Tangerig, onnan komppal szeretnénk eljutni Genovába.

Düre búcsúzóul egy doboz cigit nyomott a kezembe, ami itt, mint már említettem másodlagos valuta. 1 doboz malbi 1200 forintba kerül, a minimál bér, már amennyiben van itt ilyen kisebb a magyarénál, egy átlagos férfi min két doboz cigit fogyaszt, tehát már holnap délre el fog fogyni a cigi akkor is ha rá se gyújtok.

Elváltunk, ők ma este a Mauritán határ előtt alszanak, mi pedig egy korrekt hotelben, mondtam is az asszonynak, most állunk át laza vakáció üzemmódba.

Nagyot tévedtem, az üzemmóddal kapcsolatban (mert vár még ránk egy két átvezetet éjszaka, és a marokkói rendőrség egy vendégszerető őrse, tejhatalmú parancsnokával).